Ezzel a címmel hirdetett országos és határon túli fenntarthatósági versenyt az idei tanévben is az Alapértékek Nonprofit Kft., a Kék Bolygó Alapítvány és a Belügyminisztérium támogatásával. Ez a többfordulós tudáspróba 3 online fordulóval kezdődött, 2024.02.01 és 03.20. közötti időszakban. Az online fordulókon 3 fős csapatok vettek részt, iskolánkból egy 7. osztályos és kettő 8. osztályos csapat képviseltette magát.
A feladatok fenntarthatósággal, környezetvédelemmel, hulladékgazdálkodással, víz- és levegőtisztaság védelmével, egészségvédelemmel foglalkozó témakörökből álltak. A gyerekeknek viszonylag rövid idő alatt kellett elég komplex feladatokat megoldani, átlátni, kiszámolni.
A megyei elődöntőbe (április 10.), Fejér megyéből, 2. helyen jutott tovább iskolánk 7. osztályos csapata: Máté-Mérei Rebeka, Besse Teodor Gyula, Szücs László Alex.
Szívből gratulálunk a szép eredményhez!
Hagyományainkhoz híven, idén is állítottunk májusfát az iskola tanulóinak közreműködésével. Az intézmény fiú diákjai április 30-án délelőtt lepték meg a lányokat egy igen termetes fával, melyet a kivágás után az udvar közepére hoztak a vállukon. Közösen feldíszítették színes szalagokkal, nótáztak egyet, majd muzsikaszó kíséretével az iskola bejárata mellé helyezték el az ékes májusfát.
Nagykarácsonyban, a Szent Miklós Általános Iskolában 2023. december 6-án, Szent Miklós napján immár második alkalommal rendeztük meg a MIKULÁSPRÓBA elnevezésű komplex műveltségi és sportvetélkedőt.
A versenyt egyházmegyénk iskoláinak 3. és 4. osztályos tanulói részére hírdettük meg. Nagy örömünkre nyolc iskola 9 csapata küldte vissza a jelentkezési lapot.
Mivel a feladatokat a Szent Miklós legenda és a nagyvilág Mikulásváró szokásai témák köré terveztük, a felkészüléshez segítségként minden csapatnak kiküldtük a „Szent Miklós legendája”, valamint a „Mikulás szokások a nagyvilágban” című szöveget. Előzetes feladatként pedig azt kértük, hogy díszítsenek fel egy nyitható fedelű cipősdobozt, amit hozzanak magukkal.
A verseny napjára kicsit megtréfált minket az időjárás. Eső, helyenként ónos eső nehezítette a közlekedést, Nagykarácsonyban pedig hatalmas pelyhekben hullott a hó. Kilenc óra felé megérkezett az első, s mint utólag kiderült az egyetlen lemondás, amit természetesen – a kialakult közlekedesi viszonyokra tekintettel - teljes mértékben megértettünk.
A következő órákban izgalommal vártuk a résztvevőket, s nagy örömünkre egymás után érkeztek meg a csapatok: Sárszentágotáról a Szent Ágota Általános Iskola MIKULÁS OSZTAG és HÓPIHÉK; Ráckevéről a Szent Imre Katolikus Általános Iskola SZÁNHÚZÓ MANÓK; Morról a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola RÉNSZARVASOK; Lajoskomáromból a Gesztenyefasori Szent Márton Általános Iskola GESZTENYÉK; Bicskéről a Szent László Általános Iskola RÉNSZARVASOK; Érdről a Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és Gimnázium BUNDÁS MIKULÁS; Alsószentivánból a Fatimai Boldogasszony Általános Iskola és Óvoda BOLDOGASSZONY HÉTPRÓBÁSAI csapata. Hozzájuk csatlakozott iskolánkból a CSILLAGFÉNY csapat.
Orbán Istvánné igazgató köszöntője és a közös imádság után kezdetét vette a vetélkedő. A versenyt két fordulóban – forgószínpad szerűen - bonyolítottuk le. A csapatok a műveltségi vetélkedő mellett sportos feladatokban is összemérték ügyességüket.
A verseny ideje alatt hatalmas pelyhekben hullott a hó, ami varázslatos hangulatot biztosított rendezvényünknek.
A műveltségi vetélkedőn öt feladat megoldásával bizonyíthatták felkészültségüket a csapatok:
A sportvetélkedőn öltöztetős, célbadobós, „szánhúzós”, labdavezetéses, labdakereséses feladatokban mérhették össze ügyességüket a csapatok.
A feladatok változatosak és érdekesek voltak, az elért eredmények pedig azt mutatták, hogy igen alaposan és szorgalmasan készültek fel a csapatok a megmérettetésre. Minden versenyző megérdemelte az elismerő MIKULÁS TUDORA címet.
A próbák során szerzett pontszámokat édességre váltottuk, amit a csapatok az előzetes feladatként elkészített feldíszített dobozban gyűjtöttek, s reményeink szerint később jóízűen el is fogyasztottak.
A verseny végeztével jól esett a finom uzsonna, melyhez a süteményeket a szülői közösség tagjai sütötték nagy szeretettel.
A csapatok melletti házigazdai teendőket felső tagozatos diákjaink látták el.
A MIKULÁSPRÓBA az eredményhírdetéssel zárult. Minden résztvevő emléklapban, a helyezést elért csapatok pedig oklevélben és könyvjutalomban részesültek.
A második helyen egyenlő pontszámot elért csapatok között a feldíszített cipősdobozok külleme, díszítésének ötletessége, illetve a puzzle kirakásának gyorsasága döntött.
A MIKULÁSPRÓBA végeredménye:
I. helyezett: SZÁNHÚZÓ MANÓK Szent Imre Katolikus Általános Iskola Ráckeve
II. helyezett: BUNDÁS MIKULÁS Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és Gimnázium Érd
III. helyezett: GESZTENYÉK Gesztenyefasori Szent Márton Általános Iskola Lajoskomárom
Az eredményhírdetés végeztével a BUNDÁS MIKULÁS csapat az érdi Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és Gimnázium diákjai nevében Tamási József atya tollából: Ének a Mikulásnak című csodálatos dallalzárta a rendezvényt.
Köszönjük a résztvevő csapatoknak és kísérőiknek, hogy eljöttek iskolánkba, s együtt ünnepelhettünk ezen a szép napon! Köszönjük a felkészítő pedagógusok munkáját! Hálás szívvel köszönjük a sárszentágotail Szent Ágota Általános Iskola kedves ajándékát, valamint az érdi Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és Gimnázium csodálatos előadását! Hálás szívvel köszönjük a Székesfehérvári Egyházmegye anyagi támogatását!
Reméljük, hogy versenyünkkel hagyományt teremthetünk, s találkozunk 2024. december 6-án, Szent Miklós napján itt Nagykarácsonyban a Szent Miklós Általános Iskolában!
A Szent Miklós Általános Iskola alkalmazotti közössége nevében:
Stróblné Fábián Teréz
Április 22-én rendezte meg a Gesztenyefasori Szent Márton Általános Iskola, Lajoskomáromban, a szokásos „Föld-napi Akadályverseny”-t. A rendezvényre 7 csapat nevezett különböző egyházmegyei általános iskolából. A csapatokat 8 fő felsős tagozatos tanuló alkotta, egy lány és egy fiú minden évfolyamból. A versenyt egy igen csodás környezetben, az iskolát körülvevő erdőben tartották. A feladatok ügyességet, kreativitást, gyorsaságot, teremtésvédelemmel kapcsolatos általános műveltséget igényeltek.
Iskolánkat az 5. évfolyamból: Tóth Hanna Norina, Nánási István,
a 6. évfolyamból: Simon Ninett Norina, Pető János Iván,
a 7. évfolyamból: Máté-Mérei Rebeka, Besse Teodor Gyula,
valamint a 8. évfolyamból: Sarvajcz Rita és Biczi Norbert képviselte.
Csapatunk 6. helyezést ért el ezen a színvonalas versenyen, mindössze pár ponttal lemaradva az élmezőnytől, gratulálunk a résztvevőknek!
Iskolánk 7. és 8. osztályos tanulói 2023. október 25-én, szerdán a Vajda-Papír dunaföldvári telephelyén pályaválasztási nyílt nap keretében gyárlátogatáson vettek részt. A program során a tanulók megismerkedtek a papírgyártás és feldolgozás folyamatával.
Program:
Iskolánkat képviselték:
1. óra: 08.00 – 08.45
2. óra: 09.00 – 09.45
3. óra: 09.55 – 10.40
4. óra: 10.55 – 11.40
5. óra: 12.00 – 12.45
6. óra: 13.15 – 14.00
7. óra: 14.10 – 14.55
8. óra: 15.10 – 15.55
|
|
|
|
|
|
2425 Nagykarácsony, Rákóczi u. 10.
info@szentmiklosiskola.h
+36-30 313-0034
www.szentmiklosiskola.hu
Orbán Istvánné
igazgató
orbanne.aniko@szentmiklosiskola.hu
Horváthné Sebestyén Tamara
igazgatóhelyettes
sebestyen.tamara@szentmiklosikola.hu
Szabó Eszter
gazdasági ügyintéző/iskolatitkár
szabo.eszter@szentmiklosiskola.hu
Marczali Ügyvédi Iroda
adatvédelmi tisztviselő
adatvedelem@szentmiklosiskola.hu